2010. július
Keltsd életre a zenéd!
Újabb témával folytatódott a T-Mobile nagy sikerű „Az én életem” pályázatsorozata. A kihívás: 5 zeneszám közül válogathatunk, és ezek bármelyikéhez lehet videó, képet, vagy szöveget készíteni. A pályázat kreatívjainak elkészítése mellett a kirowski részt vett a produkciós munkálatokban is – a zenekarok megkeresésétől kezdve a szerződéskötésen át egészen a zsűri megszervezéséig.
Az immár harmadik alkalommal meghirdetett pályázaton ezúttal különdíjakat is odaítélt a zsűri – ezek nyertesei élőben is meghallgathatták azokat a sztárokat, akiknek a számát videóként feldolgozták. Talán a különdíjaknak is köszönhetően a felhasználók kánikulában is aktívak maradtak: eddig közel 400 pályázat érkezett, ami különösen jó eredménynek számít, ha figyelembe vesszük, hogy sokan a határidő napjáig halogatják a beküldést.
Megélénkült a pályázat Facebook-csoportja is: a rajongók száma lassan az ezerhez közelít és egyre többen osztják meg munkájukat itt is – ezzel is „pörgetve” munkájuk nézettségét, illetve olvasottságát, egyben növelve esélyüket a közönségdíj megszerzésére.
- Az én életem – én zeném pályázat
- A pályázat Facebook-oldala
- Az én életem - én farsangom pályázat
- Az én életem - én iskolám pályázat