2010. június
Bronzot hozott Cannes-ból a kirowski art directora
Art directorunk, Deme Dániel és Kun Judit, a Laboratory Ideas szövegírója közös munkájukkal bronzot nyertek a cannes-i reklámfesztivál Young Lions versenyének cyber kategóriájában. A versenyzők munkáját 35 alkotás közül ítélték a harmadik legjobbnak a 28 év alatti Young Lions kategóriában.
Feladatuk a Channel 16 nevű szervezet honlapjának népszerűsítése volt, melynek online tudósítói humanitárius katasztrófák helyszínéről hírt adva arra kérik a követőiket, hogy támogassák az adott ügyet vagy a katasztrófa áldozatait. A brief kihirdetése után mindössze 24 óra állt rendelkezésükre. Az eredményt az is különlegessé teszi – amellett, hogy ebben a kategóriában is dél-amerikai párosok vitték el az első és második helyet – hogy Kun Judit és Deme Dániel korábbi közös munkatapasztalat nélkül érték el ezt a sikert.
A mostani bronz oroszlán 2008 óta az első magyar elismerés Cannes-ból, a fiatalok jó szereplését így nem csak a küldő ügynökségek, hanem az egész hazai reklámszakma méltán ünnepelheti.
- A díjazott munka megtekinthető itt!